Pompei, revisited

Hiányvers a Honeyvett-ciklusból

Hányszor szedett szét a hiányod
S hányszor összerakott újra
Mikor megöleltél
Hányszor éreztem, meghalok
Húzott magába a bánat kútja
Apránként megöltél
Ha nem voltál velem,
Szerelmem

Mint gén ha mutál, s nem tudja
Senki, megöl vagy erősít
A változás, amint a sejtet osztja
A remény a jobbra, ősi
Vágy, mi hajt, korbácsol
Előre, veled,
Szerelmem

Lettem volna az életed
Minden, mit hozhat a jövő
Mit akard kedved, kényed
Az őz, a dizőz, a delnő
Veled láttam a filmemet
Csak veled, édes
Szerelmem

De nem jöttél, hiába feszültem
Nem adtad értem az életed
Végtelen időkig hiába ültem
Hiányod börtönében, s ha kérted,
Hiába ugrottam első szavadra
Elnyelte sóhajom a szavanna
Szerelmem

Felőröltél, ledaráltál, édes
Mint farkast a mardosó éhség
Lennék csak a tiéd, kéjes
Mámorban úszva, boldog vénség
De nem akarod, mert birtokod
Velem lenne - szerinted - a torod
Szerelmem