Tíz parancsolat helyett: TÍZ ÓHAJTÁS

Évezredek óta vergődünk az egyetemes világvallások parancsolatainak szövevényében. A fajfennmaradáshoz többre van szükségünk: tíz (és száz, és ezer) parancsolat helyett Tíz Óhajtásra, amely összeköt minket a Földdel, a Világegyetemmel - és legfőképpen: EGYMÁSSAL.

Szükségünk van Új Tízparancsolatra, ha túl akarjuk élni az emberi fajra leselkedő legnagyobb evolúciós fenyegetést: saját magunkat.

Miután az emberi agy huzalozása, vagyis biológiai operációs rendszerünk nem teszi lehetővé a hit nélküli működést (mivel a hit olyan, mint a szexuális késztetés: ha nem tudod kiélni hagyományos módokon, akkor visszatér minden elképzelhető perverzióként), ezért a világvallások "újra-bootolása", azaz újra-indítása az egyetlen járható út az egyetemes üdvösséghez.

Az Új "Tízparancsolat" nem parancsolatok csokra, hanem világvallás-független emberi óhajtások egymásra épülő sorozata.

Ecce:

Elképzelhetetlenül szerencsések vagyunk, hogy élhetünk (három és fél milliárd éve folyamatosan nyertesek vagyunk az evolúció könyörtelenül közömbös kaszinójában).

Minden olyan lény helyett is nekünk kell boldognak lennünk, akik

(a) nem születhettek meg (milliárdnyi saját potenciális testvérünk apánk alkalmanként kétszázmilliós spermakartácsában),

(b) megszülettek, de már meghaltak (saját összes felmenőink: ez az ő végakaratuk velünk szemben: minden anya a legjobbat akarja a gyermekének),

(c) nem is születhettek meg (minden olyan lény az evolúciós teremtőasztalon, aki elvileg létrejöhetett volna, de soha nem került rá sor),

(d) valaha éltek, de már kipusztultak…

Minden fenti lényért mi vagyunk a felelősek is akként, hogy a saját sorsunk alakításával hozzájuk is méltóknak kell lennünk: helyettük is élünk és az ő álmaikat is beteljesítjük.

Ezért az élet feltétlen tisztelete megköveteli, hogy senkinek se ártsunk: ez olyan, mintha magunkat bántanánk, s bennünk mindenkit, aki valaha élt vagy élhetett volna: egy ember megölése egyúttal a világvége is.

A morálnak nem emberhez kötöttnek, hanem Gaiához kötöttnek kell lennie: nem csak magunkért vagyunk felelősek, hanem az egész Földért, s így az egész világegyetemért is.

Mi azért jöttünk létre, mert a világegyetem legfontosabb alkotórésze, az információ majd a belőlünk kifejlődő divinikus fajban bontakozhat ki a maga teljességében (a teljes fényében, amely bevilágítja az időt és teret).

Az idő valódi természetének megismerése (az egymásra rétegződő időhártyák érzéki felfedezése) átélhetővé teszi számunkra is az összes múltat és az összes jövőt: ha felismerjük az idő valódi természetét, ránkrétegződik minden metszete, így a téridő személyessé válik.

Az élet folytonos áramlása (folyam az Édenkertből a divinikus faj új Édenkertjébe): nem az egyén a lényeges, nem az individuum, hanem az áramlás, amelyet az individuum tölt föl energiával a továbbömléshez az entrópiával szemben (a sziklafalon fölfelé hömpölyög az élet vize, ellentmondva az entrópia „gravitációjának”).

Nem szabad komolyan venned magad: az emberi nemet sem: magát Gaiát kell komolyan venned.

A megváltó: a divinikus faj (nem egy személy, hanem mi magunk, átalakult új alakunkban). A divinikus faj nem individuum, hanem az összekapcsolt emberi tudatok együttműködéséből létrejövő kollektív entitás: az öntudatra ébredő Gaia.

Részletesen e Tíz Egyetemes Óhajtásról új könyvemben, a Legyőzhetetlenben olvashat.

- Farkas András - gaianuta

2025.11.23

a téridő átlátása az emberi faj fennmaradásának záloga az emberi nem jövője divinikus faj egyetemes együtt-létezés Gaia gaianauták veszélyközössége időhártyák negatív entrópia Tíz Óhajtás tízparancsolat